(Joseph Heller: Gold a mennybe megy, 1979)

Joseph Heller jól ír. Illetve írt - sajnos. Ekkora közhellyel illik indítani egy olyan blogot, ami könyvekről, filmekről, lemezekről, koncertekről szólna. Néha szoktam olvasni blogokat, de általában megunom azokat - szerintem így lesz ezzel az én blogkezdeményem is :-) De legalább megpróbálom, mint McMurphy azt a kibaszott emelést, hogy majd beleszakadt. De legalább megpróbálta, bármennyire közhelyes is ez.

A Gold a mennybe megy című Heller-mű mostantól fogva kicsit régecskén, még 1979-ben jelent meg, magyarul 1984 óta olvasható, legalábbis a kezembe akadt könyvtári példány ezt tanúsítja ("Mi ez, antikvárium-blog vagy mi..?!"). Akkor még nem olvastam Hellert, nem ismertem, még jóformán magamat sem, egyébként abban az évben volt a soros foci-Eb, abba voltam belemerülve meg az általános iskolába. Heller hozzám később toppant be, valamikor 1994-ben, természetesen A 22-es csapdájával, annak klasszikus első két mondatával ("Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Yossarian meglátta a lelkészt, és tisztára belehabarodott."), ami a világirodalom egyik legfaszább regénykezdése. Aztán még pár Hellert lenyomtam, közülük a Képzeljétek el és az Isten tudja okoztak maradandó élményeket. A Záróra nem annyira, a Valami történttel pedig valami történt, mert évek óta kínozom, s nem tud elkapni. Gold viszont visz. Visszavisz a hetvenes évek zűrzavaros Amerikájába ("Kit érdekel az már, könyörgöm, Zoli..?"), annak minden mocskába, aljasságába, képmutatósdijába - Heller minden félmondatában baszogatja országát és kormányát a frusztrált Bruce Goldon és környezetén keresztül. Azért ez sem rossz kezdés: "Goldot már sokszor fölkérték, hogy írjon az amerikai zsidó lét élményéről. Szigorúan véve ez nem teljesen igaz. Csak kétszer kérték fel, legutóbb egy asszony Wilmingtonban, Delaware államban, ahová azért ment, hogy tiszteletdíj fejében fölolvasson tanulmányaiból és könyveiből, aztán pedig, amikor megkérték rá, verseiből és novelláiból." Ugye? Gold mindent írt, csak blogot nem. Az nem teljesen lenne nekivaló, de valószínüleg hamar ráharapna a blogírásra is, főleg azért, hogy az valamit előrelendítsen karrierjén. Gold ugyanis karrierista - habár alapjáraton egy szerencsétlen flótás, tönkrement házassággal, telis-tele frusztrációval, elfojtott dolgokkal, akit mindezek tetejében egész környezete szüntelenül baszogat. Gold mégis csörtet előre, mint éhes maci a málnásban, egyre feljebb furakodik - s visz magával, mert akárkit megkísértenének azok a dolgok, amik ebben a cseszegetős sztoriban vannak. Heller abban zseniális, hogy ezt az általa kitalált nevetségesen abszurd világot el is hiteti veled, egy idő után azt gondolod, hogy Amerika jégyhegyének csúcsa körül tényleg minden így vagy ilyenformán működik. A humor, az irónia szenzációsan van adagolva a regényben, noha nem olyan tömény, mint a 22-esben. Ha ez könyvajánló lenne, akkor azt írnám, hogy ha szeretsz zenét hallgatni is olvasás közben, akkor valami hetvenes évekbeli progresszív rock vagy fúziós dzsessz járna mellé (pl. Return to Forever, a kiforrott lemezek), de mivel ez nem könyvajánló, hanem azt sem tudom, hogy mi, nem ajánlok semmit. Mindenki tegyen azt, amit akar, amikor kezébe veszi a Gold a mennybe megy című Heller-őrületet. Nagyon rendben van ez a könyv, tényleg.